| Hogyha sírsz, jobb, ha elmegyek
|
| Én nem tudok együtt sírni veled
|
| Úgysem érted, már senki sem ért
|
| Szörnyű érzés, bűvös részletek
|
| Nagy zűrzavar, semmi sincs a helyén
|
| Lázban égek és nem tudom, miért
|
| Én azt hiszem, alvajáró vagyok
|
| Nincs életem, csak egybeolvadt napok
|
| Úgy létezem, hogy félig máshol vagyok
|
| Mint tollpihét, felkap, messze sodor a szél
|
| Néha érzem, majdnem ott vagyok
|
| Egy második ébredéshez közel
|
| Melyben éled egy teljesebb lény
|
| Röpke érzés, máris vége van
|
| Mindig visszatart egy láthatatlan küszöb
|
| És megfakul bennem újra a fény
|
| Én azt hiszem, alvajáró vagyok
|
| Nincs életem, csak egybeolvadt napok
|
| Úgy létezem, hogy félig máshol vagyok
|
| Mint tollpihét, felkap, messze sodor a szél
|
| Hogyha sírsz most, jobb, ha elmegyek
|
| Már nem tudok együtt sírni veled
|
| Légy boldogabb, én nem haragszom rád
|
| Két szemem elé, mintha játszana
|
| Megfordítva tart látcsövet a világ
|
| Abban nézlek és távolodom
|
| Mind, azt hiszem, alvajárók vagyunk
|
| Nincs életünk, mindent veszni hagyunk
|
| Úgy létezünk, hogy félig máshol vagyunk
|
| Mint tollpihét, sodor messze minket a szél |